Lennem kéne már valakinek


Lennem kéne már valakinek, lehet többnek, mint magam vagyok,
Magyar hősnek, ki kiáll a vesztett ügyért, buzgón és vakon.
Aki úgy hal meg, hogy soha nem létezett az utókor szemében,
Mártír a mártírok között, kinek hiába folyt el a vére.

Lennem kéne már valakinek, lehet másnak, mint magam vagyok,
Modern hősnek, ki megvédi az érdekét, aljasul és csalón.
Aki úgy hal meg, hogy már második tüdeje fullad meg a rákban,
Ostoba az ostobák között, kinek csak a pénz volt világa.

Lennem kéne már valakinek, lehet jobbnak, mint magam vagyok,
Égi hősnek, ki megmenti az éhezőket és beléjük karol.
Aki úgy hal meg, hogy már a földön körbe vették az angyalok,
Szent a szentek között, kinek nevét majd zengik a vallási tanok.

Lennem kéne már valakinek, tán tehetségesebbnek, mint vagyok,
Ünnepelt hősnek, ki sportol, zenél és néha szíveket rabol.
Aki úgy hal meg, hogy sírjára tömegek helyeznek virágot,
Példakép a példaképek között, kinek lelke tűzként lángolt.

Lennem kéne már valakinek, lehet szorgalmasabbnak, mint vagyok,
Népi hősnek, ki betegeket gyógyít és a veszéllyel dacol.
Aki úgy hal meg, ahogy egy jó nyárspolgárnak meghalni szabad,
Sikeres a sikeresek között, kinek volt még utolsó szava.

Lennem kéne már valakinek, lehet önmagam kéne legyek,
Egy senki hőse, ki nem ment meg senkit és senkit nem is veszejt.
Aki úgy hal meg, hogy nem hal meg, mert soha nem hitt a halálban,
Ember az emberek között, kinek maradt még néhány gyönyörű álma.