Erdélyi lány

Elballagtak mind a tarkák.
Kifakultak a szép szemek,
de ő maga volt a vadság,
amikor érkezett.

Maga volt a rejtelmes szél
a ködlő Kárpátok alól,
mely kis virágokat megmér,
és mindent tovaszór.

A sóvárgás, a bujaság,
a nőnem ős-képe volt ő,
az önpusztító, csupa vágy,
veszendő szoborkő.

Ő vágott végig a kerten.
Ő kísérte álmaimat.
S remegő szívvel kérdeztem:
„Stii ca te-am visat?”

Piliscsaba, 2012. dec. 11.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.