Az Aranymegye


Elkéstünk minden idővel, minden vággyal és tervvel,
A hajó, amit nekünk szántak másokkal indult a tengernek.
Vállat vonunk, hisz úgysem lett volna kedvünk meghalni egy hajón,
Majd lebegni a roncsok között, míg a hullámzás fölénk hajol.

Még mondjunk el pár imát azokért, kik elvették sorsunkat,
De ne sokat, hisz mit kapnak, nem köszönhetik csak maguknak.
Fogjuk magunkat hát és induljunk meg arra, amerre várnak,
A Viharosszelek Városa úgysem hazánk, csak egy sor zord várfal.

Mit nekünk nyüzsgő utcák, ha az Aranymegye visszavár minket,
Ha a nyugati szél érinti arcunkat reménnyel és hittel.
Fussunk hát innen Kedves, mert nem bírom a korlátozás szagát,
Sem, hogy mindig van néhány patkány, aki rajtunk szedné meg magát.

Tudod egy szép napon Kedves, vissza fogjuk kapni szárnyainkat,
És már nem kell sokat várni, mert a horizonton az ég virrad.
Szép arcodat hát fordítsd el a kövezetről és a betonról,
Nézz velem előre, túl a füstön, a munkán és túl a Holdon.

Ahol most állunk az a patkányok viharverte, bús világa,
Ember viszi vállán a patkányt és elsorvad a hazugságban.
De mi nem erre születtünk, nem halunk meg, csak hogy más élhessen,
Sok sebet vágtunk és kaptunk már, unjuk a vért és a küzdelmet.

Fogd a kezem Kedves és fussunk el a bilincsek elől végleg,
Mert az Aranymegye visszavár minket, csak engem és csak téged.
Elhagyjuk a viharos szeleket és feloldódunk a télben,
Hozd magaddal a lelked Kedves és én is elhozom az enyémet.