Bosszú

 Péter, Tibi és Csaba unalmas pofával ültek a nagy fehér asztalnál és ettek. A munkahelyi étkezdét vagy inkább szűk konyhát, betöltötte a rágó szájak csámcsogásának vad zaja. A három férfi élvezettel falta az otthonról hozott ebédet, s villák mohón csaptak le a zsíros falatokra.

- Aztán végül is befejeztem. – mondta Tibi. – Nem volt könnyű, az igaz.

- Elhiszem… - szólt hozzá Csaba.

- Én nem tudom, hogyan sikerült neked ilyen gyorsan.

- Bevallom őszintén, magam sem tudom, de mondok nektek valamit fiúk, - hajolt előre a tál felett, kezét felemelve, s mutató ujját előre nyújtva. – nem is érdekel.

 Ezen mind a hárman teli szájjal elkezdtek röhögni és egyre jobban nevettek, szinte már fulladoztak. Ekkor egy nő lépett be a kis konyhába. A három férfi egy pillanat alatt abbahagyta a nevetést és mereven a tányérjába bámult. Teca volt az, a takarítónő, kis otthonkában és fehér gyógypapucsban egy felmosó vödörrel a kezében, melyből ezer féle tisztítószer lógott ki.

- Min nevettetek így fiúk? – kérdezte vidáman.

- Semmin. – mormogta Tibi. – Csaba mondott egy viccet.

- Na, én is had halljam.

- Nem lehet Teca. Disznóvicc. – védekezett Csaba. – Még a végén megbotránkozol.

- Hát jó. – mondta. - Ivott egy pohár vizet, majd kiment.

- Rettenet egy teremtés. – szólt Tibi. – Még a hideg is kiráz tőle.

- Te beszélsz. – méltatlankodott Péter. – Tegnap, amikor budin voltam elfelejtettem bezárni az ajtót és rám nyitott. Épp, hogy kijövök, már megy is be a rohadt kis sárga kesztyűjében takarítani.

- Valakinek azt is kell. – jegyezte meg Csaba.

 Beledobták a tányérjaikat a mosogatóba, majd lassan, komótosan elindultak, hogy lefejjék a kávéautomatát. Amikor végeztek mind a hárman visszaültek.

- Tudjátok mi a legidegesítőbb benne. – kérdezte Peti.

- Hogy mindig mindent tud és rettenet pletykás? – nevetett Tibi.

- Ez is, de amire én gondoltam az a hülye kesztyűje. Mindent azzal vakar, a budit is azzal takarítja, ennek ellenére egész nap le sem veti.

- Szerintem még otthon is hordja. – szólt közbe Csaba.

- Egy igazi boszorkány. – mondta Tibi. – Képzelem mit csinálna, ha megtudná, hogy így beszélünk róla a hát mögött.

- Szerintetek tudja?

- Nem hiszem… - mondta Peti. – Buta az.

- Na, de kuss! Hallom, hogy idefele csoszog. Menjünk inkább dolgozni.

 Gyorsan felhörpintették a kávé maradékát, majd beleszórták a poharakat a mosogatóba és már kint is voltak. Az étkező üresen maradt, de nem sokáig. Teca lépett be kis vödrével kezében és nekiállt mosogatni. Közben ezt mormolta magában:

- Még, hogy én buta… - miközben sárga kis kesztyűjében élénken cirógatta a koszos tányérokat és evőeszközöket.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.