Jó szándék

Ádám, a tizenöt év körüli vékony fiúcska gyorsan futott át a réten. Futásra termett teste, és hosszú lábai nagy előnyt jelentettek a nyílt terepen. Szaladt, hogy érezte szinte süvít mellette a szél, s kopott, sáros cipője nyomán egymás után repkednek fel a rögök.

Gyors léptekkel rohant fel a töltésre, de a laza talaj, melyet az eső megáztatott, kicsúszott lába alól. Megbotlott, de mielőtt hasra esett volna, kezével megtámasztotta magát. Az utolsó néhány lépést már négykézláb tette meg.

Felért a töltés tetejére, egy pillanatra szétnézett, majd lerohant a másik oldalon, s futott tovább. Keze, és lába egy merő sár volt, de ez nem zavarta. Már jókora távot megtett a töltéstől, amikor hirtelen megállt, körülnézett, majd leült egy szárazabb fűcsomóra. Belenyúlt cipzáras zsebébe, s egy kisegeret vett elő.

- Most már biztonságban vagy, itt már nem bánthat a macska és a gonosz egérfogó sem csaphat be. – kitárta markát, és féltve eleresztette az apró, szürke jószágot. – Menj, szabad vagy! – mondta mosolyogva. – Menj! – Érezte, most valami jót cselekszik, de azt nem tudta, hogy amit tesz, miért is jó.

Még egy darabig nézte az egeret, majd felállt és elindult visszafelé. Nem siettet, lassan lépkedett a töltés felé, de azt már nem láthatta, mikor egy fürge sólyom karmával a védtelen rágcsáló felé vetette magát, s elragadta azt. Nem baj Ádám, legalább a szándék megvolt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.