Egy fa árnyékában

Bőrömön érzem a hideg esőt,
melenget, cirógat, tisztára mos.
Számba csepeg, mint szép szeretőt
megszelídít, álomba hoz.

Taszigál ide-oda, játszik a szél,
libben a lepel rozsdultan köröttem.
Édesget, csábulok majd új útra tér,
zokogás hallik alattam, mögöttem.

Eszmélnék, felettébb fehéren felragyog,
csak én látom, mert akasztott holt vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.