Egy szerda reggel

Amint a nap kis sugárkoszorút font ablakára, bágyadtan tekintett fel nehéz szemhéja alól. Az álmok még körös- körül táncoltak, csalogatták, csábították, hívták volna újra lebbenő dunnák és pehelypárnák közébe játszadozni. Kezei nehezek voltak, akár ha ólomkatonák állomásoztak volna hajlataiban, mielőtt újra menetbe kezdenek. Lassú esetlen mozdulattal nyakáig húzta a takarót emígy valóban hosszú lábait egészen a bokájáig felfedte. Hiába is próbálkozott semmilyen megoldást sem talált, ezzel igen nagy bosszúságot okozva a még igencsak- s amúgy jobbára - lassan döccenő esze járásának. A nap sugarai lassanként arcára siklottak először csak állát, száját, majd újbóli mérgelődésre adva okot szemét is égetni kezdték. Olyan erősen hunyorított, hogy szemrése egészen eltűnt bozontos szemöldöke alatt. Lassan megnyugodott. Már éppen újra álomba szenderült volna, amikor is az éjjeli szekrényen lévő vekker harsány csörömpölésbe kezdett.

2012.06.11.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.