Diméda és Édriel


  Hosszú, fekete, vászon kabátban, csuklyával a fején üldögélt Diméda Szigélisz az Ordas Orvvadász nevű kocsma egy távoli sarkában álló asztalánál. A hölgy éppen itala fölé hajolt és az elvállalt feladatának részleteit gondolta végig magában. Hosszú, vörös haja fehér ingére lógott, miközben nagyot ivott a korsó borából. Pörgött az agya, magában újra meg újra lejátszotta a nozduki varázslómesterrel folytatott beszélgetést. Ő maga, a nozduki varázslóakadémia egyik kitűnő tanítványa, aki alig múlt el huszonkét éves, de már megszerezte a mester rangot a tűzmágia terén. Nem véletlen hát, hogy rá bízták ezt a kétes ügyet.
  Azúria egy északi tartományában, Vorjonban, furcsa eltűnéseket jelentettek a lakosok. A hatóságok kimentek, vizsgálatokat folytattak, többször megpróbálkoztak a jókora kiterjedésű Árnyas-erdő átkutatásával is. Azonban egyetlen egyszer sem találták meg az eltűnt személyeket, szám szerint harminckilenc személyt. Pontosabban gyerekeket. Az eltűntek mindegyike gyerek. Semmit nem lehet tudni a holtartózkodásukról, a testi épségükről és, hogy milyen céllal rabolhatták el őket. A célok persze bármik lehetnek. Az egyszeri emberkereskedelemtől kezdve a rituális emberáldozatokig bármi.
  A hatóságok azonban mindaddig megelégedtek a céltalanná váló erdőkutatgatással és az ügy állandó eltusolásával míg az egyik eltűnt személy nem maga a vorjoni őrgróf gyermeke lett. Ekkor bekeményítettek a rend nem túl éber őrei és a legkegyetlenebb módszerekhez nyúltak, hogy bármiféle információt tudjanak szerezni az eltűntek hollétéről. Kínvallatások és kivégzések sorai követték egymást. A nép körében rettegés lett úrrá, nem csak a gyermekeket éjszakánként elraboló ismeretlen alakoktól, hanem a lassan tébolyba süllyedő őrgróftól is.
  Szerencsére Azúria uralkodónője, Szohlana királyné még időben közbelépett és ideglenesen eltávolította posztjáról a kétes elmeállapotú őrgrófot, akit börtönbe záratott és állandó orvosi ellenőrzés alá vetett. A probléma azonban ezzel még nem oldódott meg, az uralkodónő kiküldte Vorjonba,- azon belül is Szerzenda városába ahol az eltűnések történtek- a királyi nyomozóbizottságot. A királyi nyomozó elitalakulat már sokkal sikeresebbnek bizonyult, mint elődeik. Bár a gyerekeket nem sikerült előkeríteniük, de megállapították, hogy enyhe mágikus aura hatja át a környéket és ennek köze lehet az eltűnésekhez, mivel a területen ehhez hasonlót még csak soha nem is tapasztaltak. Az egyetlen mágiát használó csoport arrafelé csupán a Csillagok rendje volt. A Csillagok rendje egy csoportosulás, melynek tagjai csak nők lehetnek, akik felesküdték életüket az Istenek akaratának feltétlen szolgálatára és közvetítésére a halandó világ felé. Lényegében szent embereknek számítottak és senki emberfia nem tehette be a lábát a kolostoraikba,- a királyi család és a nemesi családok nő tagjainak kivételével-, aki nem volt legalább beavatotti státuszban a rendjükön belül.
  Mindezek ellenére, a gyanú a Csillagok rendje felé terelődött. Természetesen ezt nem közölték velük. Azonban nem is léphettek fel ellenük, nem tarthattak átvizsgálást a kolostor területén, mivel a rendet komoly előjogok illették meg. Beépített emberekkel sem próbálhattak meg bekerülni a rend belsőbb köreibe, mert ha kiderült volna később bármikor a dolog, az komoly belpolitikai ügyeket generált volna az országban. Így történt, hogy Azúria uralkodónője az északi, kicsiny varázslóállamhoz fordult segítségért.
  Ezt a varázslóállamot Nozduknak nevezik és egyetlen város található benne, amiről az ország is a nevét kapta, Nozduk. A városban működik az ismert világ legnagyobb mágusakadémiája, ahol a legkiválóbb és legnagyhatalmúbb mesterek tanítanak és szövik önző, alattomos kis terveiket a még nagyobb hatalom megszerzéséért. A varázslók többsége már csak ilyen. Nos Szohlana királynő a nozduki mágustanácshoz- ők irányítják az államot- fordult segítségért. Azt kérte tőlük, hogy küldjenek két kiváló varázslónőt, akik képesek beépülni a Csillagok rendjébe és kideríteni, vajon tényleg ők állnak-e a rejtélyes eltűnések hátterében. A nozduki tanács pedig beleegyezett. Egy kiemelkedő tűzvarázslót és egy hasonló tehetséggel megáldott levegővarázslót ígértek segítség gyanánt.

 Diméda feltekintett a poharából és kék szemeivel fürkészte a taverna vendégségét. Társát kereste, akit még nem ismert, de biztos volt benne, hogyha megjelenik a találkahelyen, vagyis az Ordas Orvvadászban, akkor Ő azonnal felfogja ismerni. Elvégre nem lehet nehéz dolga ez ügyben. A hosszú, fekete vászonkabát kötelező viselete a nozduki varázslómestereknek.
  Sajnos azonban tévedett. A találka időpontja délután hat órára volt megbeszélve, Ő viszont nem látott senkit sem a jól felismerhető fekete ruházatban. Többször körbejárta a kocsmát, kiment levegőztetni a fejét, de még hét órakor sem látott senkit sem feltűnni. Nagyon ideges lett a váratlan fordulat miatt és jobb híján visszament az asztalához és rendelt két üveget a legjobb borból. Lassan iszogatva fürkészte egy darabig az ajtót, majd egy idő után már csak a padlót nézte és fekete csizmájának orrát. Ahogy telt az idő, úgy lett egyre idegesebb és türelmetlenebb.
  Az első üveg bor elfogyasztása után- mikor már ezért kellemesen részeg volt- fogta az egyik széket befordult vele a sarok felé, hogy senki se lássa és három ökölnyi méretű tűzlabdát hozott a létre, majd a levegőben reptette őket. Először lassan, majd egyre-egyre gyorsuló tempóban. Diméda bámulta a gyorsan forgó és meg-megnövekvő lángokat. Gyakorlatilag semmi energiájába nem került neki ez a kis bűvészmutatvány, de mindig jól elszórakozott vele, ha ideges volt. Az akadémián a vizsgák előtt is mindig a tűzlabdái megidézésével ütötte el az időt, míg a többiek véresre rágták a körmüket.
  Percekig eljátszott a gömbökkel, aztán egyszer csak megunta, mire a lángok hirtelen kialudtak és ő hátradőlve a székében a plafont kezdte el bámulni. Arra gondolt, hogy még nem is ismeri a társát, de már most nagyon utálja. Gyűlölte, ha megvárakoztatták. Azonban még várnia kellett. Igen sokat várnia, mivel a társ csak nyolc óra felé méltóztatott megérkezni.
  Amikor Diméda meglátta a közepes termetű, karcsú- tehát nagyjából vele egymagas és egy testalkatú- fekete vászonkabátot viselő nőt belibbenni az épületbe, nem is tudta, hogy örülnie kéne vagy őrjöngeni. De visszafogta magát, nem hagyta, hogy az idegesség elvegye a józan eszét. Gondolta megvárja, míg a másik észreveszi, elvégre azt az üzenetet hagyta, hogy a kocsma egy hátsó sarkában vár rá. Nos ez az újonnan érkező hölgynek nem igazán jelentett semmit, ugyanis elment a pultig, rendelt valamit, majd leült egy közeli asztalhoz és nagy szemekkel körbe-körbe pillantgatott. Természetesen nem szúrta ki Dimédát. Diméda viszont már sajnálta, hogy észrevette a nőt. Nem akarta elhinni, hogy az a hosszú, fekete hajú, hihetetlen mesterkélten járó, dús kebleit amennyire csak lehet kitevő, magassarkú csizmában kacsázó nő lenne az a levegővarázsló, akivel neki itt találkoznia kellene.
- Istenem, inkább várok még két órát, csak ne Ő legyen az.- siránkozott Diméda magának.
 Nem volt szerencséje. Egy röpke tízperces forgolódás és összevissza nézelődés után a fekete hajú nő felkelt és odament Diméda asztalához.
- Üdvözöllek! A nevem Édriel Tibelliusz.- mondta lágy, vékony hangján és kezet nyújtott Dimédának, aki meg volt győződve róla, hogy annál bárgyúbb mosolyt még életében nem látott, mint ami éppen akkor ült ki Édriel arcára.- Bocsánat a kis késésért.
  A kis késésért. Szóval a kis késésért? Hogy verném azt a csinos kis arcodat az asztallaphoz. Az a kis késés vagy két óra.
- Áh, semmi gond.- legyintett Diméda, miközben igyekezett elérni, hogy hangjából ne áradjon úgy a megvetés, mint amennyire az a gondolataiban megült.- Én Diméda Szigélisz vagyok, mester rangú tűzvarázsló.- mondta és kezet fogott Édriellel.
- Oh, már hallottam rólad, de nem hittem volna, hogy egyszer lesz alkalmunk személyesen is megismerkedni.- válaszolta Édriel. Ez a néhány szó jól esett Dimédának, olyan pozitív kicsengése volt, úgyhogy érdeklődni kezdett kicsikét.
- Nahát, és miket hallottál rólam?
- Hát, azt mondták rólad, hogy egy iszákos, pénzéhes, stréber, agresszív vörös sárkány vagy, aki az összes tanárnak és mesternek a kis kedvence az akadémián.
  Diméda úgy érezte, hogy ott helyben porrá égeti a nőt. Egyetlen ok, amiért nem tette meg, hogy nem tudta eldönteni: ez a nő tényleg ennyire hülye vagy csak szórakozik vele? Nem is nagyon tudta visszatartani a hirtelen fellobbanó érzéseit és ennek hatására több helyen tüzek lobbantak a kocsma számos pontján, mire nagy felbolydulás támadt. A természetesnek vehető mély értetlenkedés után mindenki vízért rohangált és kiabált. Azt már viszont senki nem kockáztatta meg, hogy az italával oltsa el a felcsapó tüzeket. Mindenesetre hamar megbirkóztak a helyzettel.
- És mond csak Édriel, kik mondták neked ezeket.- meredt a nőre Diméda gyilkos mosollyal az arcán.
- Hát elég sokan. De köztük volt Dunkan mester is például.- mondta Édriel, bárgyú mosollyal.
- Áh, az egy idióta.- förmedt rá a lányra Diméda.- Csak meg van sértődve rám még mindig, mert egyszer véletlenül leégettem a könyvtárat...
- Szóval te voltál, aki leégette?
- De nem volt szándékos, csak tett néhány illetlen megjegyzést az alakomra. Hát igen, akkor még igaz, ami igaz volt rajtam pár felesleges kiló. És a többiek?
- Hát ott volt még Ílía és...
- Ília? Az az ostoba liba. Persze, hogy ilyeneket mond. Mindig is féltékeny volt a tehetségemre.- ekkor egy önelégült és gunyoros mosoly futott végig Diméda arcán, aztán teljes nyugalommal leült az asztalhoz, ami szerencsésen nem gyulladt ki az előző váratlan "öngyulladásokban" és kinyitotta a megmaradt bort, majd húzott az üvegből.- Mondjuk ki nem volt az.
- Megértem a helyzetedet. Rám is mindig féltékenyek voltak a nők. De cserébe a férfiak imádtak.- válaszolt Édriel, majd leült Dimédával szembe.
- Hát nem az eszed miatt az tuti.- mormogta Diméda, majd húzott egy nagyot az üvegből.
- Tessék? Nem értettem, amit mondtál.- nézett nagy barna szemekkel a lány.
- Semmi, nem fontos. Tényleg.- vágta rá Diméda mosolyogva.
- Bevallom őszintén, amikor megtudtam, hogy melléd lettem beosztva egy ilyen fontos feladatra kezdetben egy picit aggódtam.
- Ugyan. Semmi ok az aggodalomra. Felderítjük az ügyet néhány nap alatt, én biztos vagyok benne.- mondta Diméda, mialatt valami számára nagyon érdekes dolgot talált az asztalon egy repedés formájában. Vigyorogva nézte, majd Édrielre mosolygott.
- Megmondom őszintén arra gondoltam, hogy nem fogunk jól kijönni. Úgy értem rosszabbra számítottam veled kapcsolatban. De látom csak részben voltak megalapozottak a rémhírek.
- Jaj, Istenem.- Diméda nagyot sóhajtott kínjában.- Mond csak, hány éves vagy?
- Húsz. De miért fontos ez?
  Diméda szemei elkerekedtek, nem akart hinni a fülének. Nem akarta elhinni, hogy egy ilyen együgyű nőszemély, mint Édriel húsz éves korára már el tudta érni a mesteri rangot bármilyen mágiaágban is. Ez a röpke tény hamar fel is dühítette. Eddig meg volt győződve róla, hogy Ő a legtehetségesebb varázsló az egész akadémián- a nagymesterek és professzorok kivételével persze-, erre egy ilyen "ostoba libáról" kiderül, hogy két évvel fiatalabban sajátította el a mesteri rangot, mint Ő. Ezenkívül Édrielnak karcsúbbak voltak a lábai, a dereka, nagyobbak a mellei és hosszabb a haja. De ez persze csak másodsorban dühítette fel, csak hát az is ott volt és nem lehetett elmenni a dolog mellett.
- Na jó, térjünk a tárgyra.- váltott gyorsan témát Diméda.- A megbízatás szerint el kellett hoznod néhány fontos varázstárgyat, melyek nélkülözhetetlenek lesznek az álcázásunk szempontjából.
- Hogy mi?- vágott értetlen képet a másik.- Milyen varázstárgyak?
- Tudod, amik a megbízólevélben állnak.- Diméda akkor belenyúlt kabátja egyik zsebébe és egy levelet húzott ki onnan.- A következőkről van szó: Két darab mágikus esszencia elrejtő gyűrű, két pár nemesi ruházat, két ezüst tőr, egy pokoltűz varázstekercs és egy meteoreső varázstekercs.- Az utolsó két tárgynál enyhén elkerekedtek Diméda szemei.- Nahát, erre a kettőre nem is emlékeztem.
- Hmmm.- vágott aggodalmas arcot Édriel.- Azt hiszem tudom már miről van sző.
- Na, remek. Akkor, hol vannak? Kíváncsi lennék ezekre a tekercsekre.
- Hát, figyelj. Annyira nem is fontosak ezek a dolgok szerintem. Megoldjuk nélkülük is, nem?
- Hogy mi?- Dimédának leesett az álla és szörnyen gyanakvó szemekkel kezdett nézni a lányra.- Hol vannak a feladathoz kapott holmik Édriel?
- Azt hiszem, hogy elhagytam őket.- suttogta a lány.
  Hirtelen a kocsma több pontján ismét lángok csaptak elő a semmiből. Hatalmas zűrzavar támadt, kész csoda, hogy Édriel nem gyulladt ki a tűzvarázsló gyilkos pillantásai alatt. Lassan azért Édriel is kapcsolni kezdett és megfontoltan hátrálni kezdett az asztaltól. Diméda pedig, hogy lenyugtassa magát ismét nekiesett a borosüvegnek, ezúttal teljesen ki is ürítve a tartalmát. Miután megitta felállt és egyenesen Édrielhez sétált, aki eléggé rémültnek tűnt. A háttérben ezalatt folyamatosan zajlott a tűzoltás és idővel már csak néhány aprócska lángot taposgattak a vendégek és a kocsma alkalmazottai.
- Szóval.- vágott bele baljós nyugalommal és dühödt lángokkal a szemében mondandójába Diméda.- Lássuk csak. Késel két órát. Érted? Két órát megvárakoztatsz. Engem, a nozduki akadémia egyik legtehetségesebb varázslómesterét...
- Azért az egy kicsit túlzás sze...
- Ne vágj közbe.- torkolta le Édrielt Diméda.- Aztán, mikor megérkezel csak ülsz ostobán vagy tíz percig mire sikerül kiszúrnod, majd hozzám jössz és sértegetni kezdesz. Ezután felvágsz itt a szexi alakoddal...
- De én nem is...
- És még ezután közlöd velem, hogy a küldetéshez kapott tárgyakat, melyek között igazán ritka mágikus tekercsek is szerepelnek ELHAGYTAD?- kiabálta az utolsó szót jó hangosan Diméda.
- Annyira sajnálom, de tényleg.- próbálkozott a lány lenyugtatásával Édriel és ezalatt tett egy mozdulatot a karjával mely során sikerült kivernie egy éppen arrafelé elhaladó pincér kezéből egy teljes első és második fogást több pohár itallal együtt, melyek aztán mind Dimédán landoltak. Édrielnek még a szívverése is megállt egy pillanatra rémületében.- Úristen.- kiáltott, majd tett néhány mozdulatot a levegőben a kezével Diméda felé, mintha azzal szeretett volna próbálkozni, hogy kiszedje a tészta és húsdarabokat a lány hajából, de aztán inkább meggondolta volna magát. Diméda elég közel állt hozzá, hogy porig égesse az egész kocsmát és ha szemmel lehetséges lett volna gyilkolni, akkor kétségtelenül ott helyben végzett volna Édriellel.
- Ezt is nagyon-nagyon-nagyon sajnálom.-sipítozott Édriel.- Hogy lehetek ennyire ügyetlen. De semmi ok az aggodalomra. Tudok egy nagyon jó varázsigét, amivel könnyen kezelhetőek az ilyen foltok meg, meg hát úgy az egész.- próbálta menteni a menthetőt és gyorsan egy varázsige halk kántálásába kezdett. Diméda ezalatt némán, gyilkos tekintettel várta az eredményt. Bár ne várta volna. Amint Édriel kimondta az utolsó szót a bűbájhoz egyből nagy szélfergeteg támadt, ami felkapta Dimédát és bevágta a hátuk mögött álló asztal mögé, a lányra borítva az asztalt is.
- Uram Atyám.- sápadt el az arca a fekete hajú lánynak.- Akkor ez mégsem az a varázsige volt. Jól vagy? Esküszöm nem volt szándékos, de ha adsz még egy próbálkozást, akkor már tényleg megoldom. Ez csak egy kis malőr volt, semmit több.
 Nem kapott választ. Lassan megindult a feldőlt asztal felé, mire Diméda baljós nyugalommal emelkedett ki alóla. Hirtelen hatalmas lángok csaptak fel mindenfelé a kocsmában. Az emberek ordibálva és sikongatva menekülni kezdtek. Diméda ekkor egy mormogott néhány szót és egy termetes tűzgömböt formázott a kezei között.
- Ajjaj. Beszéljük meg inkább.- hezitált pár pillanatig Édriel.- Na jó, futás.
  Ahogy futásnak eredet Diméda elhajított a tűzlabdát egyenest a kocsma közepére, ahol földet érve robbant egy nagyot és mindent lángokkal borított be. Az egész épület lángokban állt. Mindenki menekült amerre csak tudott és csodával határos módon senki sem égett vagy fulladt meg. Hatalmas füstfelhő gomolygott kifelé az utcára a kiáramló emberekkel együtt. A lángok teljesen beborították a tetőszerkezetet, átrágták magukat a falakon és kicsaptak az utcára is. Édriel is sikeresen megmenekült a lángok pusztításától és az utcáról nézve szemlélte a lassacskán összeomló épületet. Körül nézett a körben ácsorgó, sikítozó, kiabáló, szörnyülködő embertömegen Dimédát keresve, de nem találta a lányt közöttük.
  Jaj ne, Diméda benn ragadt. Futott át a fején a lánynak. De, hogy lehetséges az, hogy egy ekkora tűzvészben senki nem égett meg és a lángok sem terjednek tovább?
  Ahogy ezt végiggondolta egy női alak fekete árnya kezdett kibontakozni a mindent beborító lángok tengeréből és közeledett az utca irányába. Diméda volt az és úgy sétált a borzasztó hőségben, a fullasztó füstben és az emésztő lángok között, mintha csak egy kellemes tavaszi sétára indult volna. Kiérve az utcára az emberek döbbenettől hangos moraja fogadta. Ő azonban nem foglalkozott velük, higgadtan Édrielhez lépett és karon ragadta.
- És most megyünk és megkeressük a varázstárgyakat.- mondta ellenvetést nem tűrő hangnemben Édrielnek.
- Rendben.- erőltetett mosolyt az arcára a lány és már tudta, hogy emlékezetes kalandokban lesz része a tűzvarázsló oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.