A szomorú szellem

Magányos akácfa állt a temető sírjai felett,
Az égen lustán kúsztak el a Hold előtt a fellegek.
A kora nyári idő langy melege ült meg a tájon,
És mégis volt ott valaki a sírkertben, aki fázott.

Szomorú szemei voltak és kissé átlátszó teste,
Életében gyönyörű nő volt még, de ma már csak szellem.
Csüggedten nézte, hogy hajolnak az akácfa ágai,
Holtában már viselte volna az életnek gondjait.

Egy életét, mely üresen is többet ért, mint a halál,
Mert mindig volt egy remény, amelyben elrejthette magát.
Most csendben görnyed a sírkövek hervadt rózsái fölött,
Mert a lét nem ért véget, csak megragadt két világ között.

És érezte volna megint a nyári eső illatát,
Vagy a hűvös keleti szélnek bizsergető fagyát.
Élvezte volna újra az ízek kellemes varázsát,
Vagy egy erős férfi kezének izgató tapintását.

De kit az élet és a halál is száműzött magától,
Jobb, ha nem gondol semmi jót sem jövőjének sorsáról.
Tudta ezt a lány is és szívesen sírni kezdett volna,
De ha nincs test, nincs könny sem és arc sincs, ahol a könny folyna.

Csak borús sötétség van és a mindent átható hideg,
Egy őrülten forgó, zord örvény, mely elnyel minden hitet.
Csak egy másik világ zavaros emlékképei vannak,
Koloncként, súlyként, csakhogy örökké emlékezz magadra.

Mindentől nagyon távol és mégis mindenhez oly közel,
Tudnia kell létezni úgy is, hogy már senkihez sincs köze.
Nincs több társasága, mint a sírok néma csontvázai,
És az átázott föld hideg rögeinek darabjai.

Hogy nappal volt-e vagy éjszaka az nem számított soha,
Hisz a magány és a fájdalom ott mindig ugyanolyan.
Egy élhetetlen mocsár, egy nyúlós kátrány szerű massza,
Egy hely, ahová csak a bánatot viheted magaddal.

Sodródni a végtelenség márvány hullámai alatt,
Elfogadni a halált, ha már egyszer élni nem szabad,
Majd elfogadni az életet, ha már halni nem lehet,
Végül eldobni messzire a maradék reményeket.

Hát ez lenne a lét a szomorú szellemek számára,
Ebben a kínban osztozik a temető bús leánya.
Ki most is biztosan ott üldögél az akácfa mellett,
És csendben várja, hogy végre vége legyen a végtelennek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.