Az első benyomás mindig fontos!

 Négy rózsabokor állt egymás mellett, tele nagy vörös szirmú virágokkal, melyek kellemes illattal töltötték meg a környéket. Már egyenként is gyönyörű látványt nyújtottak, de így együtt képesek voltak lenyűgözni bárkit.

 Bálint már öt perce tétován ácsorgott a ház előtt, melynek kertjét az előbb említett virágok díszítették. Barátnőjével beszélt meg találkozót, és oda igyekezett épp, amikor meglátta ezt a kis kertet. Úgy döntött szerez egy rózsát a lánynak, de azt még nem tudta hogyan. Nagy nehezen sikerült rávennie magát és odasétált a csengőhöz. Középkorú férfi nyitott ajtót.

- Jó napot, miben segíthetek? – kérdezte kedvesen.

- Jó napot. Elnézést a zavarásért. Arról lenne szó, hogy amikor elmentem a háza előtt képtelen voltam nem észrevenni azokat a gyönyörű rózsákat.

- Köszönöm. Valóban szép darabok, és rengeteg munkám van bennük. – mondta büszkén.

- Ebben nem kételkedem. Igazából azt szeretném kérdezni, hogy vágna-e belőle egy szálat? Persze kifizetném. – tette hozzá gyorsan.

- Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de nem.

- Kérem. Tudja, a barátnőmnek vinném és ennél szebb virágot nem találnék neki sehol.

- Azt meghiszem. – mosolygott. – De sajnos így sem adhatok. Még soha nem vágtam le egy szálat se, tudni illik, az balszerencsét hozna.

- Ebben az esetben, elnézést a zavarásért. Viszlát.

- Viszont látásra.

 Bálint csalódottan lépett el az ajtótól, megtett néhány métert, visszafordult, hogy megbizonyosodjon róla, a férfi bement már a házba, majd bicskáját előkapva, egy gyors mozdulattal levágta a legszebb rózsát. Tudta, hogy barátnője örülni fog a virágnak, így bűntudata hamar elpárolgott.

Negyed órás séta után már ott is volt a parkban, ahova a találkát megbeszélte barátnőjével.

- Szia Lilla. – köszönt neki egy hatalmas mosollyal az arcán.

- Szia. – ölelte meg a lány.

- Hoztam neked valamit. – vette elő háta mögül a virágot.

- De hisz ez… - tátotta száját. – Ez… gyönyörű. Köszönöm

- Hidd el, megérdemled. – vigyorgott Bálint.

 Egy darabig sétáltak, közben pedig megbeszélték az aznap történteket, majd leültek egy padra.

- Ma én is készültem valamivel. – mondta Lilla sejtelmesen.

- Kíváncsi vagyok.

- Arról lenne szó, hogy szeretnélek bemutatni apukámnak.

- Remek ötlet. – lelkesült fel Bálint. – Már épp itt az ideje.

- Azt hittem nem fogsz neki örülni. – mondta meglepetten.

- Már régóta várok erre. – mosolygott a fiú. – Már hónapok óta járunk, de még azt sem tudom, hogy hol laksz.

- Nincs messze, gyalog is mehetünk.

- Jól van, akkor induljunk is. – pattant fel izgatottan. – Már szeretnék a szüleiddel találkozni.

- Lenne még valami.

- Mi?

- Tudod, - mondta kicsit lehangoltan. – én csak apummal élek.

- Furcsálltam is, hogy anyudról soha nem beszélsz, de nem mertem megkérdezni, hogy miért.

- Anyum meghalt, autóbalesetben, négy évvel ezelőtt.

- Sajnálom. – szólt részvéttel.

- Csak szerettem volna, hogy tudd. – kis csend. Lassan elindulnak, s megtesznek néhány lépést. Bálint nem szól semmit, nem is tudna. A kínos csendet a lány töri meg. – Apum azóta, minden évben ültet egy rózsabokrot a ház előtt.

- Szép szokás.

- Nagyon szerette anyut. – újabb csend. – Azok a rózsák is pont ilyenek, mint amit tőled kaptam.

- Merre is laksz?

- Itt nem messze. Látod az utca végén azt a fehér házat, ami előtt kis kert van?

- Igen. – mondta idegesen a fiú, majd nyelt egy nagyot. – Látom.

- Ott lakom.

 Odaértek a házhoz, melynek kertjében négy rózsabokor virágzott, s pompás vörös szirmaik lágyan lengtek a kellemes késő tavaszi szellőben. A lány bevezette Bálintot az előszobába, ekkor jelent meg az apuka is.

- Szia papa, bemutatom neked Bálintot. Ő az, akiről már annyit beszéltem.

- Szervusz. Pintér Tamás. – nyújtotta kezét a férfi. – Azt hiszem már találkoztunk. Te szerettél volna a rózsából egy szállal, ha nem tévedek. – ebben a pillanatba szeme a lánya kezében lévő virágra tévedt. Tekintete mindent elárult, s Bálint érezte egy kínos pillanat következik.

- Igen. – sütötte le szemét.

- Na, és találtál végül hozzá hasonlót valahol? – váltott át hirtelen vidám csengésűvé a férfi hangja.

- Nem. – válaszolt, s látta, miként néz a férfi nagy szemekkel a Lilla kezében lógó virágra.

- No, sebaj. Csináltam muffin-t. Éhes vagy?

- Nem nagyon.

- Apu nagyon finom muffin-t tud csinálni. – szólt Lilla.

- Kicsim még van egy adag a sütőben, kivennéd gyorsan, mert még odasül, addig én beszélgetek egy kicsit Bálinttal.

- Persze. – szaladt el a lány.

- Sajnálom, hogy levágtam a virágot. – mondta Bálint, miután a lány elment.

- Nem baj, de többet ne forduljon elő. – mondta komolyan. – Nem megmondtam, hogy szerencsétlenséget jelent, ha levágsz belőle egy szálat? - mondta, majd elindult a fiúval együtt az étkező felé.

Ajánlom E.-nak. (Nem lett hosszú, mint ígértem, de sajna csak ennyi tellett írói tehetségtelenségemből.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.