Csillagvégtelen

Szeretlek úgy, ahogy a fákat,
ahogy a kelő Nap erejét,
ahogy az ágy melegét
és ahogy engem szeret a bánat.

Szeretlek úgy, ahogy a Holdat,
mikor sarló s mikor nagy, kerek,
ahogyan szerettelek,
mikor még botlásaim se voltak.

Szeretlek úgy, ahogy a fészket,
melyről szállnak dalos madarak,
ahogy tetőt a falak
és ahogy a sarjadást az élet.

Szeretlek, mert elrendeltetett,
mert ebben világakarat van,
s az ember mind alattam,
csillagvégtelen vagy fejem felett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.