Vörös hajú lányok

Van egy tiszta vizű tó, mely innen igen távol fekszik,

Óvó hegyek között mélye titkok hadát rejti.

Csendes reggeleken még néha lelátni az aljára,

Ha nem szól közbe a hullámok búskomor csapkodása.

A felszín alatt néhol magányos hajóroncsok állnak,

Máshol pedig lassan szétmálló néma testek áznak.

És lustán úsznak körbe-körbe a hírhedt fehér cápák,

Míg alattuk zárva fekszenek a régi kincses ládák.

És bizonyára ezernyi csodát rejt még e kék lepel,

Melynek habjait kutatta vágyón egy lánynak zöld szeme.

A lány egy stég korhadt deszkáin ülve lógatta lábát,

Míg lázas elméje szerető szívekről szőtte álmát.

Maga sem tudta hol van és hogy hol vannak emlékei,

Színes álmok vad örvényében tanult meg felejteni.

Ködös tekintete egy messzi, másik világról mesélt,

És kétségtelen, hogy jól hallhatta annak minden neszét.

Talán éppen ezért, nem is vette jó sokáig észre,

Hogy a hullámok közt két női test úszott fel a fényre.

És vörös hajú lányok voltak kik kiléptek a partra,

Az egyiknek szeme kék volt, míg a másiknak meg barna.

Vonzó, fiatal testüket nem takarta el semmi sem,

Fekete tőrökkel kezükben hagyták hátra a vizet.

Ezt látva a réveteg lányka gyors melléjük sietett,

Mint aki hosszú ideje várta volna már e percet.

A jövevények számára nagyon ismerősek voltak,

Úgy érezte ismeri őket, csak épp nem tudta honnan.

Szemükbe nézve nehéz súly telepedett keblére,

Szavak nélkül szóltak hozzá, mégis mindent tisztán értett.

Félve nyújtotta előre két törékeny, vékony karját,

Míg a szél lágyan vetette hátra hosszú szőke haját.

És hiába volt bizonytalan a mindig éber elme,

A test csak a szívnek kényszerítő óhaját követte.

Miután ruháit levette, a fövényre fektették,

Édes illatokkal csitították feltörő félelmét.

Majd míg az egyik nő karját haja fölé feszítette,

A másik a fekete tőrrel csuklóját átmetszette.

A vér nem lelte örök útját a felvágott erekben,

Úgy ömlött ki mint egy folyó, melynek kevéssé vált medre.
A föld és a szőke fürtök mohón ittak minden cseppet,
És a közelgő halál köde tele volt emlékekkel.

Ha meghal valaki az élete előtte lepereg,

Hát a lánynak nem pergett csak sivár képek tömege.

Egy mocskos kis lyukról, amit egykor otthonnak nevezett,

Egy iszákos apa, ki verte Őt és anyját szüntelen.

Málló falu gyerekszoba mit átjárt a penész szaga,

Számkivetett sors, melyben neki még szeretet sem maradt.

És a szerelem is csak úgy tőrt be kies életébe,

Mint ahogy a vadász szúrja kését a vadnak szívébe.

Sötét sikátorok, ahol pénzért adták el és vették,

Szexuális tárgyként is végig tiportak törött lelkén.

Aztán felvillant előtte a drogok kétes öröme,

Majd egy szadista férfi szitkokat üvöltve ütötte.

Éhezés, fájdalom, üresség és kábulat cikáztak,

Ezer szirmát dobta el a gyász és szégyen fekete virága.

Kínoknak sikolya szállt, az éjszaka korom gyomrába,

És gyilkos méreggel telt meg életének görnyedt fája.

Két barátnőjét látta holtan, szemeik fennakadva,

Az egyiknek szeme kék volt, míg a másiknak meg barna.

Aztán megint Ő jött a földön félholtan kuporogva,

Méhében halálra vert magzata végzetén zokogva.

Végül egy kicsiny fürdőt látott, egy vörös vizű káddal,

Az Ő teste feküdt benne halva, csuklónál felvágva.

Csak nézte magát értőn és mondott valamit suttogva,

Még mielőtt lefutott volna az utolsó képkocka.

Meleg szellő simogatta arcát mikor felébredt,

A tónál volt akkor már ismét és feküdt a fövényen.

,,Hát így telt el az életem."- mondta szemeit lezárva,

És akkor már tudta, hogy végleg elszámolt a halállal.

Súlytalannak érezte magát, szabadnak mint egy madár,

Lelke új hajnalra ébredt halván a tónak moraját.

Mosolyogva segítették őt a lányok a talpára,

Vérétől vörössé vált haja hullt rá kerek vállára.

A puha karok lágy érintése felfűtötte szívét,

Minden levegő vétel elhozta a teljesség hírét.

Nem voltak kérdései, mindenre tudta már a választ,

Oda mennek most, hol megpihen ki a létben elfáradt.

Vörös hajú lányok léptek be a lelkek tavába,

Az élet szakadt rabláncai kezüket már nem vágta.

És Ő boldogan merült a hűvös habok világába,

Majd eltűnt a mélyben a teste és sötétzöld szempárja.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.