Doppel Moral

- De kérem uraim, ezt így nem lehet. – méltatlankodott Förmer Zoltán műszakvezető. – Ez nem illik a munka szelleméhez. Végezzék rendesen a magukra bízott feladatot, ha már megkapták a lehetőséget, hogy pénzt kereshetnek.

- Úgy lesz Förmer úr. – mondta István.

- Dolgozunk mi rendesen. – szólt Károly. – majd megszakadunk bele.

- Jól mondja Pisti. – vágott közbe Béla. – Úgy dolgozunk itt, mint a rabszolgák.

- Mint az igáslovak – tette hozzá kezét felemelve és mutatóujját az ég felé nyújtva István. – Meg sem állunk.

- Jól van, elhiszem én. – védekezett Zoltán. – Csak csinálják, kérem.

Ezzel ott is hagyta a három naplopót. Még épp, hogy csak hátat fordított, amikor Béla már el is kezdte utánozni felettesét.

- „Ez nem illik a munka szelleméhez.” – mondta furcsa fejet vágva - Még egy ilyen arrogáns alakot.

- Mit jelent az, hogy arrogáns? – kérdezte Károly.

- Hát az olyan… tudod, amikor izé… az ember úgy viselkedik, hogy… mindegy. Valami rossz tulajdonság, ami hasonlít a nagyképűséghez.

- Értem.

- Nekiállunk végre a munkának? – kérdezte István méltatlankodva.

- Mennyi idő?

- Pontosan tíz óra.

- Az azt jelenti, hogy kerek két órája nem csináltunk semmit. – mondta elégedetten Béla.

- Ez így van. – helyeselt Károly.

- Tényleg neki kellene állni fiúk. – jajgatott István.

- Nem is tudom. Én ráérek. Károly is ráér, ahogy nézem. A munka megvár, nem szalad sehova.

- Förmer mérges lesz. – válaszolt István.

- Kit érdekel Förmer? Az egy gyáva féreg. Még arra is képtelen, hogy három naplopót rávegyen a munkára. Nevetséges.

- Én pedig dolgozni fogok, mert nem azért fizetnek, hogy az ásó nyelét támasszam.

- Azt csinálsz, amit akarsz, én viszont elszívok egy cigit. Károly jössz?

- Megyek.

Lassan elballagtak a dohányzó fele, egyedül hagyva István, aki ásója nyelére támaszkodva így gondolkodott: „Biztos, hogy nem kezdem el nélkülük, hisz ugyan annyit fizetnek nekem is, mint nekik. Nem leszek olyan hülye, hogy többet dolgozzak. Megvárom őket, és ha visszajöttek ráveszem mindegyiket, hogy végre csináljanak is valamit, hisz ez már nem állapot. Talán, ha elég határozott leszek, akkor végre rábírhatom őket a munkára. Nem is értem milyen ember az, aki nem csinálja meg rendesen a rábízott feladatot. Pedig milyen egyszerű munka ez.” Eltelt negyed óra és a két férfi visszatért.

- Most már nem vitázok veled Béla. Rögtön nekiállunk és megcsináljuk. –mondta István felháborodottan.

- Csak ne olyan hevesen. – nyugtatta Béla.

- Elképesztő, hogy mekkora egy semmittevő vagy.

- Nyugodjál már meg, hiszen még nem is ettünk. – vetette fel hirtelen az ötletet.

- Szín igaz! – mondta csodálkozva István.

- Megyünk? Már nagyon éhes vagyok.

- Hú, ne is mond, reggel óta nem ettem semmit. Na, menjünk. – szólt István.

Így hát, mind a hárman elindultak az étkezde felé, ők a szorgalmas munkaerő.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.