Elég rég volt már, hogy megírtam az első novellát ezzel a két szereplővel és mivel ez egy folytatás ezért kifejezetten ajánlott a könnyebb megértés érdekében elolvasni az első részét.
Ezt itt tehetitek meg:
http://jenokovetei.blog.hu/2012/06/24/kunkli_szabolcs_dimeda_es_edriel_novella_fantasy

Diméda és Édriel

2.

 Édriel korábban egy igen előkelő helyen szállt meg a városban, a Gyémánt Hotelben. A hotel a város leggazdagabb negyedében feküdt, kőből épült, muskátlik voltak kihelyezve az ablaki elé és háromemeletes volt. Zömében gazdag kereskedők és nemesek vették igénybe a hotel szolgáltatásait, így mikor Diméda teljes erőből berúgta a bejárati ajtót- mérgében teljesen megfeledkezve a kilincsről, aminek használata talán egy fokkal elfogadottabb módszer az ajtók kinyitásának- döbbent csend és felháborodott tekintetek kereszttüze fogadta a lányt. Több kidobóember azonnal megindult Diméda és a mögötte sompolyogva belopakodó Édriel irányába. Hiába, a gazdagabbak valahogy nem tudják értékelni a kocsmai kultúrát, talán éppen ezért akarták egyből kitessékelni őket. Diméda persze azonnal kapcsolt és egyik kezében egy tűzgolyót gyújtva fenyegetni kezdte a kidobókat, akik legalább kétszer akkorák és kétszer szélesebbek voltak, mint ő.
- Egy lépést sem tovább.- mordult rájuk a lány előre tartva a tűzgömböt, mire a kidobóemberek szinte kövédermedtek.- Melyik volt a szobád?- szavait most Édrielhez intézte.
- Azt hiszem a százhuszonkettes.- válaszolta kissé félénken Édriel, de látva Diméda tűzbelobbanó szemeit, azonnal módosította válaszát.- Vagyis a százhuszonkettes, biztos, hogy a százhuszonkettes.
- Remek.- vágta rá a varázslólány és a recepció felé vette az irányt. Ahogy megindult hirtelen a kidobók is megmozdultak az irányába, ekkor Diméda megfordult és a lábuk elé dobta a tűzlabdát, amiből a lángok egészen felcsaptak a plafonig, ezzel mindenkit megrémisztve. Azonban semmi sem gyulladt ki, Diméda ezúttal kordában tudta tartani magát.- Azt mondtam egy lépést sem!- parancsolt rá a kidobókra.- Mi nem volt belőle világos? Kezeket fel és álljatok a falhoz.
 A kidobók ebből már teljesen megértették, hogy nem igazán előnyös szembeszegülni a lánnyal és így mintha csak a világ legtermészetesebb dolga lenne, szótfogadva neki felemelték a kezeiket és a fal mellé álltak. A vendégek rémültek voltak, nem értették, hogy mi játszódik le éppen előttük. Azt hitték, hogy most éppen kirabolni készülnek őket, így többen felpattantak az asztaluktól, eldobták szivarjaikat és fejvesztve próbáltak menekülni amerre csak lehetett. A legtöbben az ablakokon való kiugrálást választották, ami azonban nem volt valami sikeres megoldás. A ablakok és ajtók mind bezáródtak Diméda néhány halk varázsigéjére.
- Senki nem hagyhatja el az épületet!- kiáltotta el magát a lány, majd nyomatékosításképpen egy az előzőhöz hasonló tűzlabdát hajított a riadt vendégek közé. Újabb sikolyok és rémült kiáltások hangzottak fel ezt követően.- És csend legyen már az istenit!- üvöltött Diméda, mire mindenki elhalkult és igyekezett meghúzni magát.
- Nem túlzás ez egy kicsit?- próbálkozott félénken Édriel.
- Nem.- vetette oda a másik.- Ha azok a tekercsek valami botcsinálta varázsló kezébe jutnak, annak borzasztó következményei lehetnek. Akár letörölheti a föld színéről az egész várost. Maradj itt velük, én felmegyek és átkutatom a szobát. Hova raktad a varázstárgyakat?
 Édriel némi gondolkozás után válaszolt.
- Azt hiszem, hogy az egyik asztal fiókjába helyeztem őket. Vagyis nem vagyok benne biztos, de valahol ott kell lenniük a szobában.
- Remek.- vágta rá Diméda, majd az ijedt recepcióshoz lépett.- Ide a százhuszonkettes szoba kulcsát,- parancsolt rá.- és gyere velem. Te mész elől.
A recepciós gyorsan előszedte a kulcsot egy kis szekrényből és Diméda előtt megindult felfelé a lépcsőn. Nem mert ellentmondani a lánynak. Az emeletre egy szépenfaragott csigalépcső vezetett fel, ahol az első emeleti folyosón már vagy féltucat ember ácsorgott érdeklődve, hogy mi is lehet ez a nagy felbojdulás.
- Félre az útból!- kiáltott rájuk Diméda miközben mindkét tenyere felett egy jókora tűzgömböt lebegtetett. A recepciós sorra lökdöste félre a vendégeket az útból sűrű bocsánatkérések közepette. Az emeleti vendégeken látszott, hogy nincsenek hozzászokva ilyen goromba bánásmódhoz, de nem merték felemelni a szavukat. Megérkezvén a százhuszonkettes szobához a recepciós kinyitotta az ajtót, majd beléptek. A szoba be volt rendezve egy francia ággyal, egy íróasztallal, néhány
festménnyel, szőnyegekkel, szép hímzett függönyökkel, különféle szekrényekkel és polcokkal. Egy ajtó benne külön a szobához tartozó tágas fürdőszobába nyílott. Rend volt és tisztaság, minden frissen volt takarítva, a szobát azonnal kitakarították és rendbe tették miután Édriel elhagyta a szállodát. Az íróasztal a szoba szemközti végében állt az ablakok alatt. Diméda odarohant és kirángatta a fiókokat, azonban semmit nem talált. Nem adta fel és gyorsan elkezdte felforgatni az egész szobát, miközben varázsigék egész sorát hadarta maga elé. Varázstárgyakat és mágiát észlelő, úgynevezett detektáló varázsigéket suttogott el. A végeredménnyel pedig kifejezetten elégedett volt. Bár nem tudta pontosan beazonosítani, hogy hol vannak a varázstárgyak a szobában, már abban biztos lehetett, hogy ott vannak, ugyanis erős mágikus jelenlétet észlelt a helyiségben. Egy pillanatra ekkor úgy érezte, hogy végre fellélegezhet.

 Édriel kissé megszeppenve álldogált a hotel halljában- ami egyszerre a hotel étterme is volt- és próbált minél elrettentőbben nézni az egyébként halálra rémült vendégekre. Nem mondhatnám, hogy éppenséggel sikerrel járt ezzel az elképzelésével, de mivel az emberek többsége még suttogni is alig mert, nem is igazán kellett megerőltetnie magát ilyen téren. Azért a biztonság kedvéért felhelyezett magára egy támadáselhárító bűbájt, hisz nem tudhatta mikor szedik össze bátorságukat a vendégek. Édriel nem szeretett erőszakot alkalmazni, de ha úgy hozza a helyzet könnyedén eltud bánni szinte bárkivel. Reménykedett benne, hogy Diméda minél hamarabb megtalálja a varázstárgyakat és akkor eltűnhetnek ebből a városból. Persze nem mintha neki bármi baja lett volna ezzel a várossal, csak Diméda ámokfutása után nem tartotta túl valószínűnek, hogy ez fordítva is igaz lenne. Szemével fürkészte a riadt arcokat, nézte a szétdobált szivarokat, a feldöntött asztalokat a széjjelhagyott ételeket és italokat. Aztán egy furcsa, csuklyás alakon akadt meg a tekintete, akit eddig észre sem vett.
 A férfi- legalábbis Édriel erre következtetett a csuklyás testalkatából- teljesen nyugodtan üldögélt az asztalánál egy korsó fölé hajolva. A félelem legkisebb jelei sem látszódtak a magaviseletén. Még csak felnézni sem nézett fel. Fekete kesztyűt hordott, barna kabátot, a nyakában mintha sál lógott volna. Édrielnek szörnyen gyanúsnak érezte ezt az alakot. Zavarta, hogy nem látta az arcát. Szólni azonban nem szólt neki, gondolta jobb kerülni a konfliktust. Aztán hirtelen valami csörömpölést hallott a háta mögött és megfordult.
 Ekkor egy tárgy hangos dörrenéssel verődött vissza a védőpajzs bűbájáról és többen felszisszentek a fogollyá vált vendégek közül. Édriel erre azonnal megfordult. Tudta, hogy csak a csuklyás alak merhetett rátámadni, tehát őt kezdte el keresni a szemével, de nem találta. Nem volt ott az asztalánál. Csak a korsó állt magányosan az asztallapon.
- Diméda!- kiáltotta el magát.- Gyere le! Akadt egy kis problémánk.

 Ezalatt Diméda teljesen felforgatta a százhuszonkettes szobát, de semmit nem talált. Magánkívül volt dühében. Érezte a mágia jelenlétét a szobában, de nem volt képes megtalálni a forrásukat. Szinte a tekintetével ölni tudott volna. Ott állt a szoba közepén, arcát a kezébe temetve és próbált lehiggadni. Persze ez nem igazán sikerült, mivel lelki szemei előtt már látta, hogyha nem sikerül megtalálnia a tekercseket, akkor valami szerencsétlen felrobbantja saját magát és a fél környéket egy rosszul felhasznált meteorzápor varázsigével. Ahogy dühe nőt egyre agresszívabbá vált. A sarokban idegesen álldogáló recepciósra nézett, majd megindult felé, torkon ragadta és odaszorította a falhoz.
- Találtatok bármit is ebben a szobában?- szegezte síri hangon a férfinak a kérdést.
- Nem.- krákogta.- Vagyis nem tudom, nekem nem adtak le semmit. Én nem tudok semmit, esküszöm.- fogta könyörgőre a férfi.
- Ki? Ki adott le volna bármit is?- erőszakoskodott tovább Diméda.
- A fehércselédek, a fehércselédek. Ők takarítják a szobákat.- hadarta a recepciós.- Ha bármi is hiányzik innen, azt csak ők vihették el.
 Diméda nem tudta, hogy mit gondoljon. Lehetségesnek tűnt amit a férfi mondott, akkor azonban hogy érezhet ilyen erős mágikus jelenlétet a szobában? Mindenesetre tovább haladt az új szálon, remélve, hogy most először életében félrevezették őt képességei és varázslatai.
- Hol vannak a cselédek?- kérdezte izgatottan, reménykedve benne, hogy a hotelban tartózkodnak még.
- Itt vannak, itt kell lenniük. A szállásuk itt van a hotelben, mint minden alkalmazottnak. Az alaksorban találja meg őket, ha jól emlékszem mindegyikük itt van most.- válaszolta gyorsan a férfi.
 Ekkor hallotta meg Diméda Édriel kiáltását és elengedve a férfi torkát kilépett az ajtón. Amint kilépett váratlan meglepetés fogadta és csak kivételes reflexeinek köszönhette, hogy nem esett bántódása. Egy a feje felé repülő tőr elől kellett villámgyorsan elhajolnia. A tőr súrolta a fejét és lemetszett néhány vörös tincset a hajából. Dimédának még meglepődni sem volt ideje, ugyanis ezt követően egyből érkezett a következő villámgyors támadás, ezúttal egy a faja felé suhanó kard alakjában. Sikerült elhajolnia, majd beugrania a százhuszonkettes szobába, míg a kard egyenesen belevágódott az ajtókeretbe.
 Diméda még fel sem állva a földről védőmágiát helyezett magára és ezzel mentette meg életét, ugyanis a csuklyás alak a kardot ki sem szedve az ajtókeretből, egy tőrt előrántva vetette rá magát a földön, hogy szíven szúrja. Azonban ezúttal nagyot hibázott. Diméda tűzpajzsának lényege nem csupán egy támadás megakadályozása volt, hanem egy azonnali ellentámadás is. Ahogy belefúródott a tőr a tűzvarázslót körbevevő mágikus burokba maga a burok is támadást intézett a tőr és az azt forgató személy ellen. A fegyver megakadt a védőpajzsba, majd szétolvadt benne és lángbaborította a csuklyás férfi mindkét karját. A férfi felüvöltött fájdalmában. Kihasználva, hogy ellenfele önkívületi állapotba került Diméda egy tűzlabdával könnyedén végetvetett a harcnak. A férfi eleven fáklyaként lángolt a szobában, majd szénné égve darabjaiban hullott a padlóra.
 A végjátékra Édriel is megérkezett a szobába és elborzadva nézte az elszenesedett, darabjaira hullott holtestet a padlón. A zajok hallatán a szállodában kitört a káosz. Néhányan belestek a szobába és elborzadtak attól amit láttak, a recepciós üvöltve menekült ki. Hatalmas hangzavar támadt. Diméda alig tudott felocsúdni az előbbi sokkból mikor egyből érkezett a következő is. A szobában teljesen megszűnt a mágikus kisugárzás jelenléte. A földön heverő szénkupacra tekintett, aztán egyből benyilallt a felismerés.
- Édriel!- kiáltott a lányra.- Használj azonnal szem mágiát és rakj rám is, aztán irány az alaksor. Siess, nincs sok időnk.- Ahogy a tűzmágus kimondta az utolsó szavakat Édriel már be is fejezte a varázsigéket. Rohanva indultak meg az alagsor felé.- Nagyon vigyázz magadra. Félek tőle, hogy egy antimágussal van dolgunk.
Édriel felszisszent Diméda elképzelését hallván.
- Miből gondolod?- tette fel a kérdést míg siettek lefelé a csigalépcsőn.
- Most nincs időm elmagyarázni.- zárta le a témát gyorsan a lány.
 Az alagsorba is a csigalépcső vezetett le. Annak legutolsó emelete volt. Amint a varázslók elérték az alagsor szintjét egyből egy új meglepetés fogadta őket. Két cseléd felszabdalt holtteste feküdt a lábuk előtt. Szabályosan feldarabolták őket. Édrielt elkapta a hányinger és meg kellett támaszkodni a falba, hogy ne hányja el magát ott helyben.

- A picsába.- káromkodott Diméda és nekiállt végigkutatni a cselédszobákat.
 Két-három szobába nyithatott még csak be mikor is éles sikoly hallatszott a folyosó végéről. Azonnal rohanni kezdett a hang irányába. Újabb és újabb sikolyok harsantak fel. Odaérve egy mozdulattal hamuvá égette az ajtót és bevetette magát rajta. A szobában egy nő hevert a padlón összevagdalva, de még élve, viszont rajta kívül senki sem volt ott. Diméda újra elmormolt egy detektor varázsigét és ismét érezte a mágia jelenlétét. Ebből a lány már tudta, hogy nem csak ketten vannak a szobában. Ellenfele, aki a százhuszonkettes lakosztályban a láthatatlanság mágia segítségével könnyedén elrejtőzött előle most korántsem volt olyan előnyös pozícióban, mint korábban. A szem varázslat lényege- amit Édriel rakott rá- az, hogy felfedi az ember előtt a láthatatlan dolgokat. A százhuszonkettesben még csak nem is sejtette, hogy ilyesmire szüksége lehet, ugyanis azt hitte, hogy a mágikus kisugárzás a varázstárgyakból és tekercsekből származik, nem pedig más állandó hatású varázsigékből. Itt a cselédszobában viszont ugyanúgy nem látott senkit, épp mint a százhuszonkettesben. Mellette azonban nem mehetett ki senki, hiszen végig az ajtóban állt. Tehát az antimágusnak a szobában kellett lennie, csak épp elrejtőzve, a mágiánál sokkal egyszerűbb, világi rejtek mögé. Csak egyetlen ilyen hely volt a szobában, mégpedig a szekrény, aminek egyik ajtaja csukva volt, a másik pedig nyitva és pont szembe helyezkedett el a bejárattal. Diméda szándékosan nem nézett a szekrény irányába, tudta, hogy ellenfele ott van. Úgy döntött, hogy belemegy a játékba. Elvégre nem véletlenül nem támadt még rá az antimágus és kezdett bele egy ilyen ostoba, mágiaértőhöz méltatlan bújócskába.
- Hol vannak varázstárgyak?- kérdezte a lehető leghidegebb modorában a saját vérében vergődő cselédlányt.- Ha válaszolsz megmentem az életedet.
- Nem, nem mondhatom meg.- érkezett a halk válasz a haldoklótól.
 Diméda kissé meglepődött, hiszen eddig nem tudhatta biztosan, hogy tényleg ez a nő lopta el a varázstárgyakat, most viszont már kétséget kizárólag tudta. Az antimágus ezúttal egy kicsikét az ő malmára hajtotta a vizet azzal, hogy megtalálta a tolvajt. Diméda folytatta a színjátékot.
- Kinek dolgozol? Ki bérelt fel, hogy lopd el ezeket a tárgyakat?
 A nő vért öklendezett. Ekkorra érkezett meg Édriel is, akinek végre sikerült túltennie magát a látottakon. A haldokló nő látványa kissé felkavarta, de elég rezignált volt már hozzá, hogy tudja kezelni a helyzetet.
- Úristen.- sóhajtott Édriel.
- Hallgass!- szólt rá a levegővarázslóra Diméda.- Tartsd életben ameddig tudod. Szükségünk van rá.
- Rendben. Amit tudok megteszek.- válaszolta Édriel, majd odatérdelt a nő elé és a gyógyítómágiában szerzett minden tapasztalatát latbavetette, hogy életben tartsa a sebesültet. Az akadémián kötelező volt a levegőmágia mellé a gyógyítómágia felvétele, így Édriel ebben is képzett volt.
 Nekromanta.- futott át Diméda fejében a gondolat.- Különben nem sebesítette volna halálra az egyetlen forrást a tekercsekhez. Ha a nő meghal ő csak visszahívja a szellemét az életbe, majd kiszedi belőle az információt. A halottak lelke nem hazudhat. Ennyi. Azonban a lélekvisszahívás varázsigéje még a mester nekromantákat is igen leterhelné, így ha használná a varázslatot utána könnyedén elbánhatnánk vele.
- Hogy jutottál a tekercsekhez?- kérdezte Diméda a haldokló nőtől.- Feltételezem Édriel nem magától felejtette el a legfontosabb szállítanivalóját.- ahogy a tűzvarázsló kimondta ezt a mondatot már szinte tudta is a választ.
- Feledékenység bájital.- hörögte a cselédlány.- Belekevertem az italába ma reggel.
 Ezt hallva Édriel kissé összehúzta a szemöldökét. Egész idáig szörnyű lelkiismeret furdalása volt ostobasága miatt, amiről most kiderült, hogy nem is tehet róla.
- Utoljára kérdezem- förmedt rá a haldoklóra Diméda.-, hol vannak a varázstárgyaink?
- Soha nem árulom el.- érkezett a halk, erőtlen válasz.- Soha.
- Hagyd meghalni.- mondta Diméda Édrielnek.- Megfogjuk találni, amit keresünk. A legerősebb detektor varázsigéimet fogom használni. És ezt a patkányt is előfogjuk keríteni valahogyan. Nem rejtőzhetett el túl sok helyre. Most már azt is tudjuk, hogy láthatatlan, nincs sok esélye.
- De...- kezdte volna Édriel.
- Semmi de. Gyere.
 Édriel szomorúan előrehajtotta fejé, mire hosszú fekete haja teljesen eltakarta arcát. Látszott, hogy nem tetszik neki, hogy hagynia kell valakit meghalni. Ennek ellenére engedelmeskedett.
- Gyere, kutassuk át a felsőbb szinteket. Hátha odarejtette a varázstárgyainkat. Itt nem érzek semmit.
 Diméda tudta, hogy akárhova mehetne sehol sem érezne semmit. A varázstárgyak ugyanis valószínűleg az akadémia nagymesterei által lettek ellátva álcázó mágiával, ami meggátolja észlelésüket. Kár, hogy erre ilyen későn kellett rájönnie. Megvárta, amíg Édriel felállt a cselédlány mellől, aki a levegőmágus éltető mágiája nélkül már másodpercek alatt belehalt sérüléseibe. Élettelenül hevert a szoba közepén. A varázslók megindultak kifelé, de mielőtt kiléptek volna a szobából Diméda még elhelyezett egy lehallgató bűbájt a szobába. Mellé igen erős rejtőmágiát is helyezett és reménykedett benne, hogy az antimágus nem lesz képes észlelni az ő apró bűbáját.
Elsétáltak egészen a folyosó végéig mikor a tűzvarázsló megragadta Édriel karját és várakozásra intette. Bejöttek a számításai. Édriel nem értette miről is van szó, de Diméda néhány mozdulattal intett neki, hogy csak hallgasson és kész. A vörös máguslány tökéletesen értett minden szót, ami a szobában elhangozott.

Az antimágus először egy rejtővarázsigét mormogott el, ezzel próbálva elfedni előlük az erőteljes mágia kisugárzását, amit használni készült. Ez sikerült is neki, hisz az azt követő lélekvisszahívás bűbájból egy leheletnyit sem tudott érzékelni Diméda. Ellentétben hallotta, ahogy ellenfelük elsuttogja a varázsszavakat, majd felteszi kérdéseit a szenvedő, eltávozni vágyó emberi léleknek.
- Hová rejtetted a mágikus tekercseket?- hallotta fejében az antimágus érdes hangját Diméda.
- Ááááááááááááááááh.- üvöltött fel fájdalmában a szellem. A lélekvisszahívás elméletileg szinte elviselhetetlen kínt rót a megidézettekre.- Hol vagyok? Hooooool?- sikított.
- Visszahívtalak. Gyerünk, válaszolj, annál hamarabb véget érnek a szenvedéseid.
- Váááááááááááh. Eressz, ereeeeeesz.
- Hol van a pokoltűz és a meteoreső varázstekercs és a többi ellopott mágikus tárgy?
- Neeeeem. Neeeeem.
- HOL VAN?- üvöltött rá az antimágus.
- Ááááh. Az alaksorban. Itt, itt van elrejtve. A nulla-nulla-hatos szobában van egy titkos lejárat, ami egy pincébe vezet. Ott, ott vannak elrejtve amikre vágysz. És most ereeeesz, eresssz.
- Nem! Még van kérdésem! Ki küldött titeket és hogyan szereztetek tudomást egy csak a nozduki mágusakadémiára tartozó titkos küldetésről?
- Remélem ezerszeresen többet fogsz szenvedni halálod után, mint amit most én szenvedek te féreg.
- Azt mondtam válaszolj!
- A norvui nagymesterek tudomást szereztek a nozdukiak ügyleteiről az azúriakkal. Norvu varázslóvárosa mindig is ellene volt Nozduk varázslóvárosának, így mivel az Azúr királyság Nozduk szövetségese a norvuiak érdeke, hogy minél nagyobb legyen a káosz és a bizonytalanság Azúriában. A küldetésről a norvuiak informáltak minket és ők kértek meg rá, hogy szerezzük meg a varázstekercseket.
- Milyen minket? Szóval többen is voltatok? Norvu áll az azúriai eltűnések mögött? Mire akartátok használni a tekercseket?
- Eleget válaszoltam már te patkány, eressz, eressz már eeeeeeel.
- Folytasd.- erőltette a dolgot az antimágus, annak ellenére is, hogy ereje már nagyon megfogyatkozóban volt és kétséges volt, hogy bírni fogja-e végig a vallatást erővel. Képességeinek és állóképességeinek a határait feszegette már. Egy lelket akár csak egy percig is az emberi világban tartni hatalmas megterhelést ró a varázslat végrehajtójára.- Folytasd!
- Ketten voltunk, a társamat épp a lépcső alján gyilkoltad meg. Áááááh. A többire én sem tudom a választ. Nem tudok többet elárulni neked.
Ennél a pontnál az antimágus végetvetett a varázslatnak.

 Amint véget ért a lélekvisszahívás Diméda és Édriel beléptek a szobába. Az antimágusnak ideje sem volt védekezni vagy egyáltalán reagálni. Édriel ráküldött egy igen egyszerű, de mégis hatásos kábító varázslatot, amitől a férfi- akit most láttak először és ugyanolyan ruhát hordott, mint társa, arcát ugyanúgy sállal takarva- tudatát vesztve összerogyott. Normális esetben esélytelen lett volna egy ilyen egyszerű varázslat, azonban most az ellenfelük kellőképpen kimerült és felkészületlen volt hozzá, hogy beváljon.
 A két varázslónő végre fellélegezhetett. Az igazi veszély elmúlt.
- Rakok rá egy kötöző varázslatot.- mondta Édriel.- Aztán szedjük össze a varázstárgyainkat.

- Remek ötlet. Aztán eltűnünk innen és keresünk egy biztonságos helyet, ahol kihallgathatjuk.
- Nem kellene visszatérnünk Nozdukba, hogy informáljuk a nagymestereket a történtekről?
- De. Ezt kellene tennünk.- mondta Diméda, míg mélyen elgondolkozva maga elé nézett.
- Honnan tudtad, hogy antimágus?- kérdezte Édriel, míg az eszméletlen férfi fölé hajolva levette annak sálját, a kabátját, kigombolta az ingét és megvizsgálta ellenfelük mellkasát, ahol ott éktelenkedett egy tetoválás, az antimágusok hírhedt jele, egy hosszú, ékköves varázslóbot, amin egy kígyó tekeredik felfelé.
- Nem voltam benne biztos, hogy az. De elsősorban a kivárásából és cselességéből következtettem. Az antimágusok szeretik kiismerni ellenfeleik képességeit és erejét. Általában orvul támadnak, hátból és igyekeznek végig láthatatlanok maradni. Nem igazi harcosok, csupán jól képzett, mágiához értő orvgyilkosok, akiket elsősorban varázslók likvidálására képeznek ki. Ennek itt azonban nem az volt az első számú feladata, hogy minket megöljön. Nem is próbálkozott meg vele. Csak a tekercseket akarta megszerezni. Az a másik szerencsétlen meg egyszerűen csak elterelés volt. Bár kétségtelen, hogy az is egy képzett orvgyilkos lehetett.
- Akkor azt hiszem van miről jelentést tennünk.
- Van, de még attól tartok várnunk kell vele.
- Mégis miért?- kíváncsiskodott Édriel.

- Csak elakarom előbb végezi az ügyet, amivel megbíztak.- hazudta Diméda.- Ha mindennel végeztünk, majd ráérünk jelentést tenni a nagymestereknek.
- De... Ennek semmi értelme. Hisz most is megtehetnénk. Ezekről a dolgokról tudnia kell Nozduk vezetőinek is.
- Tudod,- halkította el hangját Diméda- félek tőle, hogy ők már tudnak róla.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.