Fegyverekkel jöttek


Haraggal és fegyverekkel jöttek azon a csillagtalan éjen,
Féltek ők is, féltünk mi is, együtt küzdöttünk a betegséggel.
Mi nem akartunk meghalni és ők sem akartak mást, csak élni,
De mégis pusztulnunk kellett, hogy nekik ne kelljen többé félni.

Azt mondták, szörnyű betegség terjed a házak sorai között,
És mi láttuk az égő házakat, láttuk ahogy a vér csöpög.
Sikolyok szálltak, zokogtunk, könyörögtünk, de nem volt kegyelem,
Ahogy eljött ismét a nagyobb jó, porba hullottak a fejek.

Még jó – gondoltuk-, hogy mindig van egy szent, aki törődik velünk,
És megengedi, hogy éles kardja által mártírokká legyünk.
Akkor még féltünk a haláltól, nem sejtvén mi vár ránk odaát,
Mint az öngyilkosjelölt, aki még gyáva fejbe lőni magát.

Így voltunk mi is, mert mindenki megérzi, ha hívja őt a halál,
És most a nyugati szél viszi messze rothadó húsunk szagát.
Honfitársi vértől ködös a hajnal, a felkelő nap fénye,
Sírba szálltunk és sírba szállt velünk egy régi, szép kor dicsősége.