Vándorúton

Hepehupás úton járok,
szakítok egy emléket
minden bokorról, s mindig int
az ág, ha odébb lépek.

Dalolni szoktam, miközben
lassan-lassan ballagok.
Mégis, mégis minden szépet,
jót s kedveset elhagyok.

Megtörülni poros arcom
megállok majd, ha lehet.
S úgy szeretném akkor sírva
kimosni a szívemet!

Hajlott úton poroszkálok,
néha felszáll egy madár,
és a szél jön. És a szél megy.
Tudom, most érik a nyár.

Gödrökbe tört úton járok,
görbe földön, köveken.
Elhagytam és elhagyattam.
Csak árnyékom vándorol velem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.