Ketten vagyunk

Ketten vagyunk a komor, bezáruló sötétségben,
Az ég felhős, nem ragyog le ránk a csillagoknak fénye.
A bánat és fájdalom szagát fújja lelkünkbe a szél,
A természet hallgat a fagyban, a fákon megül a dér.

A hideg mélyen rágja be magát testünk kérge alá,
Csontig hatol, csakhogy megfagyassza az ereink falát.
Leheletünk az orrunk előtt száll fel a levegőbe,
Testünk erősen vacog, mert szüksége lenne a hőre.

Ketten vagyunk és kitartón szorítjuk egymás kezét,
Míg az éjszakában kutatjuk fel a másiknak szemét.
Mély a sötétség,- mégis- nem él félelem a szívünkben,
Mivel mélyebb a kapocs, amely összeköti lényünket.

Kegyetlen és zord hideg tombol, eme kies világban,
Mi mégsem esünk térdre, mégsem hullunk bele a sárba.
Megöleljük egymást, forró csókot váltanak ajkainak,
Hidd el, együtt ki fogjuk bírni az életnek viszontagságait.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.