Vörös és fekete

Vörös legyél és vedd fel a fekete ruhádat,

Nézz rám az esküvőn, mikor felhangzik a gyászdal.

Vesd le a fátylat, hogy lássák hófehér arcodat,

Majd csókolj meg és tépd ki szívedből a horgokat.

Dobd el a csokrot, hagy hulljanak a vörös rózsák,

Míg megfordítja a végzet, a fekete órát.

A gyűrű az ujjadon, a karomba kapaszkodj,

A násznép együtt sír a pappal, elfojtott hangon.

Induljunk meg kifelé a vérvörös szőnyegen,
Az ég most miattunk ilyen sötét és fekete.

Mosolyogj rám, mert mi most a mennyországba tartunk,

Együtt, kéz a kézben, nem bánom már, hogy meghaltunk.

Vörös leszek és felveszem fekete ruhámat,

Egyé válva olvadunk bele az éjszakába.
Látod, bár lelkünk elhagyta világi börtönét,

Szerelmünk mégis megmaradt, kitartott örökké.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.