De vie

Naponta tizenkét órát ültem lakásom ajtajában a kulcslyukon kikémlelve olyan elkötelezetten, hogy óránként csak egyetlen pislogást engedélyeztem magamnak. Volt hogy a látvány annyira lenyűgözött, hogy a tizenkét pislogást három négyre tudtam csökkenteni. Lassan húsz éve üldögéltem a kilincsnek döntve homlokom, mikor a sors az ajtóm elé sodort egy a boldogságot kereső nőt. Gyönyörű volt. Két mélyen ülő szeme több méterre ült egymástól és vakfoltja úgy vonzotta tekintetem mint egy fekete lyuk az arra tévedő kisbolygókat és asztronautákat. Orra akár egy tonnás krumpli óriás gleccserekkel és vulkánokkal a felszínén ütemesen lüktetett. Két fülét a vállán nyugtatta, szépen összehajtva akár egy sörsátrat. A szája kitágult az évek alatt elkövetett szájtépések, szájbarágások és szájon át lélegeztetések közepette. Egyetlen foga úgy meredt ki száradt árkos ajka fölé mint a Vezúv és gennyet lövellt szája bal sarkába. Hirtelen elvesztettem a talajt a lábam alól, szép lassan átcsúsztam a kulcslyukon egyenest bele a szépséges nő homloka közepén tátongó űrbe.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.