Egy fénykép hátoldalára

Én Istennel nap mint nap vitázom.
Neki mindig csendes a szava,
s ha ő való, s nem csak képzelem őt,
fáj bár, de neki van igaza.

Akkor azt élem én, amire szánt,
nem dacoskodom s nem kesergek.
Akkor mindenkinek megbocsátok.
Sokszor elolvasom e verset.

Tűnődve nézem fényképed, Hanna.
Nézlek. Én többé nem pörölök!
Nézlek. Napjában ezerszer. Szép vagy.
Itt vagy. Létem dolgai között.

Nem dohogok, nem is panaszkodom,
már nem. S senkivel nem cserélek!
Hisz én igen sokat kaptam így is:
kezembe veszlek, s nézlek, nézlek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.