A leves

Kis poros szoba. A tapéta mindenhol foszlik, a sarkokat pedig fekete penész lepi nagy örömmel burjánzva minden sötétebb nedves zugban. A bútorokról talán jobb nem is beszélni, bár az asztal, mely csupán három lábon áll, megér egy mondatot. Ki tudja miért, de nem dől fel. A berendezéshez tartozik még egy szakadt ágy, melynek rugói közé bepillantást nyerhet az ember a nagy lyukakon keresztül, melyek kopott felületét tarkítják. Ezen felül egy szakadt szekrény, egy komód és két rozoga szék utal arra, amit közel sem nevezhetünk berendezésnek vagy bútorzatnak. A lakás ékköve a konyhában helyet foglaló, ritkán beüzemelhető sütő.

A széken, mely ide-oda imbolyog, negyven körüli fehér trikót és piros pöttyös alsónadrágot viselő alak ül. Egy légy száll kopaszodó feje, csillogó felszínére. Ritka erre bármilyen életforma. A pocakos férfi lassan leemeli kezét, a trikó alól kibuggyanó szőrös hasáról, majd a feje felé közelít vaskos tenyerével. Már éppen ütni készül… ekkor viszont, egy rögtönzött légycsapóvá alakított régi újság szeli át suhogva az állott levegőt, majd nagyot csattan a kopasz kobakon.

- Te marha – kiált a kövér. – Mit csinálsz?

- Bocs főnök – mondja sajnálkozó pofát vágva a másik széken ülő alak. Fred a hosszú karú, nyúlánk testű volt bokszoló, aki húszas évei végét tapossa, nyakát behúzva várja a választ, előző súlyos csapására.

- Legalább leütötted, te semmirekellő?

- Nem főnök, elmenekült a gyalázatos.

- Nem is értem, hogy lehetsz ilyen ügyetlen. – bosszankodott – Még egy legyet sem bír lecsapni és így meri magát bokszolónak nevezni.

Újabb csend áll be. Csak a gonosz légy zümmögése hallatszik.

- Hallod? – kérdezi a dagadt, hogy nevét ne felejtsem Wilson.

- Mit főnök? – fülel Fred.

- Nem hallod? Valami kaparászik.

- De, már én is… Ezek csak a falban lakó egerek. Bár lehet, hogy inkább patkányok. Múltkor láttam egyet főnök, esküszöm, akkora volt, mint egy nagyobb macska, mint egy termetes kandúr.

Újabb csend. A hőség egyre elviselhetetlenebb, ahogy a nap magasabbra kúszik az égen. Dél körül lehet és a szoba remek tájolásának köszönhetően egyre jobban kezd hasonlítani egy grillsütőre. A két férfin patakokban folyik az izzadság.

- De meleg van főnök. – lihegi Fred.

- Az. – nyögi Wilson. – Valamit tenni kéne, mert a végén itt döglünk meg. – kis szünet. – Nézd! Ott! A sarokban!

- Mi? Hol? – kapkodja ide-oda fejét Fred.

- Ott, ott. – mutogat- Egy hatalmas patkány. Kapd el gyorsan!

Fred ugrik, s ráveti magát a valóban méretes jószágra. Ádáz küzdelem dúl. A tét nem kicsi, s nem más, mint az életben maradás.

- Megvan, megvan! – kiabál.

A győztes pedig, a két lábon járó, három napja éhező főemlős. Arcán hatalmas mosollyal fordul oda Wilsonhoz.

- Süssük meg most!

- Majd este, amikor nem lesz már olyan meleg. Az kéne még csak, hogy most begyújtsam a sütőt. Lehet, hogy el sem indul.

- Azt mondom főnök, együk meg most.

- Ráérünk. Addig is tedd be valami hűvös helyre.

- Itt olyan nincs.

- Akkor keress valami lábost és tedd be abba.

- Együk meg! – kérlelte.

- Nem! – jött a kemény válasz.

- De főnök… - tétovázott.

- Nincs de!

Fred csalódottan bekullog a konyhára hasonlító helyiségbe, egy újságpapírba csomagolja becses zsákmányát, majd beteszi azt egy fazékba. Visszamegy Wilsonhoz és leül vele szembe.

- Meg az sem baj, ha egy kicsit hagyjuk érlelődni. – Fred ábrándosan bólogat a feltevésre.– Csak azt remélem, hogy a szakadt sütő működik még.

- Jó kis pörkölt lesz belőle főnök. – vigyorgott Fred.

- Miket beszélsz te… nem pörkölt lesz ebből. Levest főzünk. – néhány perces csend.

- De milyen könnyen megadta magát. Ritka ez a patkányoknál, hogy csak így előbújnak és hagyják magukat elkapni.

- Az mindegy. A lényeg, hogy végre van mit ennünk.

A beszélgetés ennyivel ki is merült. Nagy csend állt be. Még a légy is megpihent valahol, a falban lévő különböző életformák is felhagytak a neszezéssel. Talán elesett társuk siratták, kinek útja már a fazék felé vezet.

A nap lassan ment le. A két férfi nagyon elfáradt a semmittevésbe, de a közelgő evés tudata új erővel töltötte fel csüggedt végtagjaikat.

- Melegíts vizet, addig én átmegyek a szomszédba, talán kapok egy kis zöldséget.

Wilson nagy nehezen feltápászkodott, nyújtózott egyet, majd elindult a szomszédba. Tíz perc múlva tért vissza két szép répával és egy sovány zellerrel.

- Nem adtak mást. Alig bírtam ezt is kikuncsorogni tőlük. – emelte fel a zöldséget. – Megígértették velem, hogy egy tállal tegyek félre nekik.

- Kész a víz főnök.

- Akkor én elkészítem a húst, addig te menj át a másik szomszédhoz és kérj tőle valamit.

- Megyek. – mondta, majd elsietett, be sem csukva maga mögött az ajtót.

Jó negyed óra múlva tért vissza egy kisebb kenyérrel és némi fehérrépával. Zsebéből kis zacskót vett elő.

- Az egyik szomszéd adott kenyeret. Összefutottam viszont a házmesterrel, ő pedig adott valami fűszert meg egy kis sót. – mondta lihegve – azt üzenik, cserébe tegyél félre nekik egy tállal.

- Úgy lesz. – mondta Wilson.

Valaki kopogtatott. Fred lassan odasétált az ajtóhoz, majd a kukucskálón keresztül megleste a jövevényt.

- James az. – kiáltotta oda a rögtönzött szakácsnak, aki nagy gonddal kevergette a készülő patkánylevest.

- Engedd be.

Az ajtó kitárult és egy majd két méter magas vállas néger lépett be. Harminc év körül lehetett, arca alázatot sugárzott.

- Jó napot. Elnézést a zavarásért, de hallottam, hogy itt valami jót főznek az urak. Hoztam hozzá egy kis kenyeret meg zöldséget, vegyék csak.

- Köszönjük James, majd félreteszünk neked egy tállal. – mondta Wilson.

- Kérem, nem lehetne, hogy a gyerekeknek is tegyen félre egyet?

- Persze, nem gond, úgyis van elég.

- Köszönöm. – mondta és távozott is.

Főt a leves, és ahogy egyre több dolog került bele, úgy gyarapodott íze. Az illata is egyre kellemesebb lett. Betöltötte már az egész szobát, majd átszivárgott a küszöb alatt beterítve a kopott, poros és szakadt lépcsőházat.

- Elkészült. Szólj a szomszédoknak, hogy jöjjenek át és egyék meg itt, mert nekünk nincs elég tálunk, amibe félre lehetne tenni nekik. – mondta Wilson.

- Megyek főnök.

Őt perc múlva ott volt mindenki, akinek ígértek a levesből. Jutott mindenkinek, és aki már kapott az keresett magának valami ülőalkalmatosságot, legtöbben viszont a földön ültek.

- Jó lett a leves főnök.

- Az ám. – mormolta Wilson.

Valaki kopogtatott. Fred felállt és odament az ajtóhoz.

- Jó napot gondnok úr.

- Szevasz Fred.

- Mi járatban?

- Hallottam valami jót főztök, hát gondoltam talán nekem is jut belőle.

- Persze.

A gondnok odament Wilsonhoz, aki aztán kimert egy tál levest. A gondnok leült a kövér férfival szembe, a szoba egyetlen, még szabadon maradt székére, majd így szólt:

- Képzel el kedves Wilson, múltkor egy akkora patkányt láttam, ami még egy macskánál is nagyobb volt. Isten bizony meg is ijedtem.

- Mostanában nagyon elszaporodtak a házban ezek a dögök.

- Éppen ezért tegnap este kitettem egy jó nagy adag patkánymérget. Direkt a legerősebbet kértem a boltba, hogy még az olyan hatalmas példányok is kimúljanak, mint amilyet láttam. – Wilson kezében ekkor megállt a kanál – Finom ez a leves. Mond, milyen húsból van?

- Patkányhúsból. –mondta merev arccal, miközben a semmibe bámult.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.