Világhang

Bolondítót, ész rablóját,
erősekkel is bábozót
hirdetnek a magasló fák,
ráz ki a légbe a bozót.

Hosszabbodó napok pedzik
s a verandán ülő illat,
bőrünk alól már kitetszik,
már ha lépünk, szinte ringat.

E sejtés nekünk milyen jó!
Örül a szem, meleg kristály,
vágtat a szív, szilaj pejló,
a nyelv egy szent szót birizgál.

Ha nagy lesz az álmok ára,
ha utána fölszegeznek,
úgy is, tudom, nemsokára
kikiáltjuk a szerelmet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.