Nehéz útról érkeztél

Tudom, hogy hozzám igen nehéz útról érkeztél,

És közben nagyon sokat sírtál, nyögtél, szenvedtél.

Úgy nézel ki, mint egy megkínzott, kóbor kutya,

Vagy mint egy molyrágta, régi, megunt ruha.

A hajadat a viharos szél kócolta össze,

Míg érzékeny szíved az üres utcának lett kiöntve.
Szép szemeid nem fénylenek már úgy, mint régen,

Az élet két lábbal taposott meg téged.

Hát rakd le magad a székre, amíg hozom a teádat,

Nem baj, ha nem szólsz semmit, hiszen nem is vártam.

Mert rád nézve még én is megrendülök csöppet,

Rég láttam már bárkit is ennyire összetörve.

De emlékszek még, hogy volt, hogy más voltál,

Talán mikor még volt, aki szeretve szólt hozzád.

Persze semmi nem biztos, hisz lehet az egész csak képzelet,

Hogy voltak valaha szép idők, mik most kínozzák lelkedet.

De szerintem dobd el az altatót és dobd el a mérgeket,

Minden bajra van megoldás, de az az egy biztosan nem lehet,

Hogy éjszaka részegen járod a diszkókat, meg a partikat,

És kurvát csinálsz magadból ismét, mire a hajnal megvirrad.

Na de ne sértődj meg, én tényleg nem azért mondtam,

Csak nehéz visszatartani, azt ami a szívemet nyomja.

Mert tudod szörnyű érzés téged ilyen nyomorultul látni,

Hiába mosolyogsz rám szépen, ha a lelked közben elmállik.

Ha csókom vagy szívem számodra gyógyírt jelentene,

Én kölcsön adnám őket, hogy fájdalmad tompítsam vele.

Ha csupán egy hely kellene, hol esténként meghúzhatod magad,

Hozzám bármikor jöhetnél, az ajtóm neked mindig nyitva van.

Én tisztába vagyok vele, hogy nem vagy szerelmes belém,

De azzal is, hogy itt vagy, mert valami vonzott téged felém.

Szemeidben persze ott van minden kérdésre a válasz,

Azért jöttél vissza, hogy igazi szeretetet láthass.

Sajnos nem tudom merre mész tovább és félek te sem,

Szerelemről álmodsz, de amit kapsz csak testi élvezet.

Bár doktora lehetnék törékeny tested bolond szívének,

Mert elérhetném akkor, hogy életed boldog révbe érjen.

Tudod gyűlölném magam, ha hagynálak elveszni,

De az életben neked kell döntened, hogy merre akarsz menni.

De érzem, hogy egyszer el fog jönni a nap, amitől úgy félek,

És akkor már nem fogok tudni tenni semmi jót sem érted.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.