A jó hallgatóság

Kozma Tamás gyorsan szaladt fel a lépcsőn, közben pedig zsebében turkálva kulcsát kereste. Nyitotta az ajtót, majd vidáman kiáltotta el magát, miközben lábáról lerúgta a cipőt.

- Megjöttem! Hát itt vagy. Gyere együnk valamit.

Bementek a konyhába. Tamás derékig hajolt a lift méretű hűtőbe, majd csettintett egyet és elővette késői ebédjét.

- Ha nem zavar én most eszem. Ülj már le, kérlek. Nagy hírem van. Ne – emelte fel kezét – Ne mondj semmit, úgyis tudod, miről van szó, de had mondjam én.

Leült az asztalhoz és nekilátott az evésnek.

- Mennyei ez a csirke – mondta – na, szóval… - nyelt egyet – az történt, hogy van az az állás, amit két hónapja megpályáztam. Képzeld el – mondja ünnepélyesen – most épp egy vezető menedzser mellett ücsörögsz. Tudom, tudom nem kell semmit mondanod. Ezzel egy új korszak kezdődik az életemben, persze ez rád is hatással lesz. A baj csak az, hogy az új munka egy teljes embert kíván, így kevesebb időt tölthetünk majd együtt. Most ne vágj nekem ilyen arcot, te is tudod, hogy áldozatokat kell hozni. Bármennyire is sajnálom, de ennek így kell lennie és szerintem, te is be fogod látni, hogy ez kettőnk közös érdeke. Te is éhes vagy? Keresünk neked is valamit.

Tamás felállt, majd odament a hűtőhöz és elővett egy adag kutyakaját, majd odaadta az asztal mellett ülő ebnek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.